HSF 2020 Nyílt szakmai nap

Kis ötlet, nagy üzlet
Évindító workshop a sign szakma képviselőinek

Idén másodrszorra rendezte meg a HSF Nyílt szakmai napját. A koncepció tökéletesen bevált, hogy a szövetség biztosítson találkozási lehetőséget a szakma különböző szereplőinek, a reklámgyártó vállalkozásoknak, beszállítóknak. Ez program a nagyszabású kiállításoknál kisebb, személyesebb rendezvény, ahol minden karnyújtásnyira van. Olyan témák kerülnek terítékre, ami az adott közönség érdeklődésére valóban számot tart. Annyi az új információ, amennyit még be lehet fogadni. Van lehetőség „csak úgy” beszélgetni, találkozni régi ismerősökkel.

Bacskai János a HSF elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy ennek a rendezvénynek a célja nem a direkt értékesítés, hanem a tájékoztatás. Információ nyújtás az újdonságokról és fejlesztésekről. Adalék az alapanyagok és beszállítók összehasonlításhoz, tények a megalapozott választáshoz, hogy az aktuáls projekthez melyik szállító milyen paraméterű terméke a legmegfelelőbb, leginkább költséghatékony megoldás, melyik cégnek milyen gyártástechnológiai problémára van megoldása. A reklámgyártói szakma különböző területein kívánunk szakmai segítséget nyújtani az aktualitások, újdonságok lényegre törő bemutatásával.

Emellett a szövetség munkáját, céljait is szeretnénk megmutatni. Ezért az elnök rövid áttekintést adott a szövetség létrejöttének körülményeiről és kitűzött céljairól. Beszámolt néhány sikeres projektről, és megoldásra váró kérdésről. Tájékoztatta a résztvevőket az idei év sport programjáról, és az ahhoz való csatlakozási lehetőségről.

Idén először ezen rendezvény keretén berül mutatták be a Év reklámterméke pályázatra benyújtott pályaműveket Gál Imre díj 2019 és adták át a 2019. év győztesének járó díjat.

A rendezvény mottója: „Kis ötlet, nagy üzlet” abból a reményből született, hogy minden résztvevő fog találni valamilyen hasznos információt, egy kis ötletet, ami a továbbiakban meghatározó lehet az üzleti sikereiben.

Az előadóként résztvevő cégeknek lehetőségük volt egy mini kiállításon bemutatni, kézzelfogható közelségbe hozni azokat a termékeket, amelyek a prezentációkban szerepeltek.

Elsőként Andrea Toffolo mutatta be a CMN Group-ot, amely Olaszországban vezető szállítója azoknak a cégeknek, amelyek vizuális kommunikáció, reklám és információs jelzések gyártása és belsőépítészet területén dolgoznak. A CMN Csoport székhelye Velence közelében, Trevisóban, a többi 3 fiók Veronában, Bolognában és Milánóban található. 7000 cikket forgalmaznak, műszaki támogatást és sok más szolgáltatást nyújtanak. A prezentáció a logóra klikkelve megtekinthető.

cmn group2

Luca Milani mutatta be a cégcsoporthoz tartozó nagy múltú gyárat, a F/ART-ot, ahol a hagyományos neonreklámokhoz nélkülözhetetlen nagyfeszültségű transzformátorok készülnek. Beszélt a neonok felhasználási lehetőségeiről napjainkban. Az új fejlesztésű, speciális felhasználási helyekre szánt, kis súlyú, és nagyobb hőleadást biztosító trafókról és LED meghajtókról.

F_ART_logo

Sima Gergely a Kerttrade / muagyag.hu képviseletében a plexi gyártók életében bekövetkezett változásokról és ennek a termékfejlesztésekben megmutatkozó közvetlen hatásairól beszélt. Bemutatott néhány újdonságnak számtó akril és polikarbonát lemezt, valamint az IRPEN márkájú újrahasznosított plexit, amely a környezettudatos megrendelők érdeklődésére tarthat számot.

Muanyag.hu

Oleg Krylov előadása igazi színfoltot jelentett. Oleg ukrán származású, Lengyelországban él és dolgozik. A krakkói székhelyű Bergmen gyár termékeinek forgalmazójaként érkezett, prezentációját angolul készítette el. De élve a váratlan - négy nyelvű tolmács - lehetőségével anyanyelvén, oroszul mutatta be a gyár termékpalettáját, a LED modulok és LED NEON FLEX termékek jellemzőit. Előadásának összefoglalóját a logóra kattintva lehet megtekinteni.

BERGMEN logo

dr. Csák Levente, a svájci ZÜND professzionális megmunkáló gépek magyarországi képviseletét ellátó Unimark ügyvezetője a számadatok, tények mögött meghúzódó emberközpontú cégfilozófiát is érzékeltetni tudta. Emellett érdekes videókkal mutatta be a megmunkáló gépek működését, előnyeit.

Unimark

Bacskai Bálint a reklámipari alapanyagok forgalmazó PS Design Kft.  termékpalettájából három termékcsaládot emelt ki és mutatott be bővebben. Az európai gyártású, kipróbált minőségű BaltLED modulokat, és tápegységeket. A Triline összefoglaló márkanév alatt forgalmazott, moduláris felépítésű információs táblarendszer néhány tagját, valamint a Lumaire extra slim világító plakáttartót.

triline-logo baaltled-termekcsaladLumaire1-1

Nicolai Scherbinski, a Rishang GmbH európai üzletágának munkatársa a cég LED modul és LED szalag fejlesztéseiről beszélt. Borbély Péter, a Rishang magyarországi kereskedelmi partnere, az Oxygen SMD ügyvezetője maga tolmácsolta az előadást és fűzött hozzá szakmai kommentárt, amitől az előadás igazán élővé és interaktívvá vált.

Oxygen SMD

Jó hangulatú, tartalmas rendezvényt zártunk, amelyet érdemes folytatni.