Open Day 2022

Bacskai János a HSF elnöke megnyitóbeszédében köszöntötte a megjelent előadókat és résztvevőket. Ismertette a szövetség rövid történetét, fő célkitűzéseit, elért eredményeit. Reményét fejezte ki, hogy hasznos információkkal és egy jó rendezvény emlékével fognak gazdagodni a résztvevők.

HSF-1

 

A megnyitót követően bemutatásra kerültek a Gál Imre díjra érkezett pályázati anyagok. 2020 és 2021 évekből lehetett cégenként kettő munkát benevezni. Összesen tizennégy pályamű érkezett be nyolc cégtől. A bemutatón az anyagok anonimek voltak és a közönség egy szavazatot adhatott le. A két legtöbb szavazatot elérő munka lett díjazva. A beadott pályaművek itt nézhetők meg.

Gál Imre kiírás-1

 

Daniele Comozzo képviselte az olaszországi F/ART gyárat és CMN Groupot.

A F/ART gyár fő profilja a neon transzformátorok és LED meghajtók gyártása. A közelmúlt járványhelyzetére reflektálva fejlesztették fel a fertőtlenítő eszközök és alkatrészeik gyártását. Továbbá egyéb személyreszabott elektronikai és elektromos termékekkel bővítették termék és szolgáltatási kínálatukat. A F/ART újdonságokról itt lehet olvasni.

FART-1

 

Daniele Comozzo  elmondta, hogy a CMN Group nem egyszerűen a vizuális kommunikáció, az építészet és a belsőépítészet területén működő vállalatok vezető beszállítója. A Velence melletti Trevisóban található központon kívül további 3 telephelye van Olaszországban: Verona, Bologna és Milánó városában. A CMN Group közel hétezer cikk forgalmazása mellett technikai támogatást és számos egyéb szolgáltatást kínál ügyfeleinek, valamint egyedi termékek fejlesztéséhez LED K+F laboratóriumot tart fenn.

A LED fejlesztésekről itt olvashat.

CMN1

 

Illés Edit a VINK termékfelelőse mutatta be a Green Cast koncepciót és zöld megoldásokat a reklámipari műanyaglemezek területén. A gyártó és a forglmazó együttműködik az ügyfelekkel Green Cast anyagaink szélesebb körű megismertetése- és termékkínálatuk népszerűsítése érdekében. A gyártó elkötelezett a környezeti hatások csökkentése iránt a termékciklus minden szakaszában. Alapanyagaikról kérésre mindenféle tanúsítványt át tud adni a forgalmazó. A bemutató itt tekinthető meg.

Vink-1

 

Róna Gábor vezérigazgató mondta el a Martin Metals cégcsoportról a főbb számokat és tényeket.  Beszélt a színesfémek piaci felhasználásáról Magyarországon, a cégcsoport erősségeiről és fejlesztési irányokról. Kitért az orosz-ukrán konfliktus hatásaira az ellátásban és fémek tőzsdei mozgására. Dia képek itt.

MartinMetal-1

Wéber Tamás vezető üzletkötő a reklámiparban használható alumínium alapanyagokról tartott előadást, amelymek képei itt tekinthető meg.

 

MartinMetal-2

 

Bacskai Bálint a PS Design ügyvezetője három téma köré szervezte előadását.  Beszélt a piacvezetőnek számító Triline információs és jelzőtábla rendszer előnyeiről, a felhasználási lehetőségek széles köréről. Átfogó módon mutatta be a litván LED gyártó cég, a BaltLed történetét, új projektjeit és beruházásait, a termék és technológiai portfólióját, valamint nyújtott szolgáltatásait. Kitért a legújabb fejlesztésekre és termékelőnyökre. Harmadik témaként bemutatta az ezeket a márkákat Magyarországon képviselő PS Design Kereskedelmi Kft-t, a fényreklámgyártók speciális beszállítóját. Prezentáció itt tekinthető meg.

PSD1

 

Borbély Péter az Oxygen SMD ügyvezetője a cég által elnyert projektek képein keresztül mutatta be LED-es fejlesztéseiket. Beavatta hallgatóit a megrendelői elvárásokba és az arra adott válaszokra. Elmondta, hogy sok közvetlen megkeresést kapnak, de cégük alapvetően a reklámgyártó cégek beszállítói kíván lenni, az iparág speciális igényei szerinti fejlesztések és megoldások széles kínálatával, mint például a tömör plexi LED betűk (P12) gyártásával, új dimmer fejlesztésekkel, benzinkút árkijelző készítéssel. Számtalan kültéri LED világítási megoldással tudnak szolgálni: épület kontúr világítási rendszerek, homlokzati fények, járdába süllyesztett LED világítás, melyekhez nem csak a LED fényforrást, hanem a profilokat és a vezérlést is az Oxygen SMD szakemberei készítik el, illetve szállítják.

Oxygen SMD

 

Nemes Krisztián és Csinos Tibor a Grenke Lízing és a GF Faktor képviselői új színfoltot jelentett az előadó cégek között. A lízinggel és faktorálással (halasztott fizetések finanszírozásával) foglalkozó nemzetközi cégcsoport a kkv-ra szabott megoldásokkal új távlatokat nyithat a vállalkozások likviditásának megőrzésében, az innovatív beruházások finanszírozásában. Rugalmasság és ügyfélközpontúság tekintetében bátran felveszik a versenyt bármely banki szolgáltatóval. Érdemes ajánlatot kérni tőlük. Bővebb tájékoztatást a Grenke honlapján lehet elérni.

GRENKE_Logo_Slogan_RGB_72dpi

 

dr. Csák Levente az Unimark Kft ügyvezető igazgatója mutatta be az általuk forgalmazott digitális kivágógépek svájci gyártóját a Zünd céget, és a reklámiparban is optimálisan alkalmazható termékpalettáját. Az elképesztő kínálatról és különböző funkciókról tájékozódni lehet az Unimark honlapján és ZÜND YouTube csatornáján.

Unimark

 

Sima Gergely a műanyag 30 éves történetéből és a plexi különleges felhasználási módjairól hozott érdekes történeteket. Emellett beszélt a Kerttrade Kereskedelmi Kft fejlődéséről és a hamarosan befejezéséhez közeledő telephely beruházásról. Az előadás anyaga itt tekinthető meg.

Szövetségünk kérdésére válaszolva Sima Gergely megígérte, hogy felveszik a kapcsolatot a gyártókkal, újrahasznosító cégekkel és megpróbálnak segíteni az egyre több reklámgyártót érintő probléma megoldásában. Sajnálatos módon egyre-másra szűnnek meg a műanyag hulladékok begyűjtésével foglalkozó vállalkozások.  Így nem marad más törvényes lehetőség, mint nagyon drágán lerakóba vitetni a vágásnál leeső műanyag darabokat, amelyet eddig ingyen vettek át a reklámgyártóktól és valóban hasznosításra kerültek.

Kerttrade-1

 

Némethi Botond a Sign&Display magazin, Szövetségünk médiatámogatójának újságírója beszélt a szakmai lap 21 éves történetéről, a nyomtatott és online újság 2021. évi megújulásáról, az idei év terveiről és a május 24-26 között a budapesti BOK csarnokban megrendezésre kerülő SignExpo kiállításról. Az újítások és tervek kapcsán Szövetség reményét fejezte ki, hogy a jövőben nagyobb felületet kapnak a fényrekámgyártó szakmát érintő témák.

Előadásának képei itt tekinthetők meg

Sign&Display-2

 

anézők2

Bálint előad

anézők1